Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Ergonómia és Pszichológia Tanszék



Cikkek

Gyakorlati oktatók

 
Bencs Zsuzsanna
Bencs Zsuzsanna
 
Tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytattam. 2001-ben pszichológus, 2008-ban munka- és szervezetpszichológus képesítést szereztem. 2003 óta dolgozom a Nemzeti Közlekedési Hatóság Pályaalkalmasság Vizsgálati Főosztály Előzetes Alkalmasság-vizsgálati Osztályán vezető pszichológusként, ahol közúti gépjárművezetők alkalmasság-vizsgálatát végzem. Tagja vagyok a Magyar Pszichológiai Társaság Közlekedéspszichológiai Szekciójának és a Tesztbizottságnak, illetve a Német Közlekedéspszichológus Társaság Nemzetközi Munkacsoportjának.
 
 
Bóka Ferenc
Bóka Ferenc
 
2003-ban Pszichológus diplomát szereztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd munka- és szervezetpszichológiai szakpszichológus képesítést szereztem 2009-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 2003-óta a Centura Kft.-nél dolgozom vezető tanácsadóként, ahol többek között kompetencia alapú értékeléseket, 360 fokos vizsgálatokat és személyiség- és képességteszteket végzet. 2010-óta pedig az Ascor Survey-nél vagyok tanácsadó, ahol Online kérdőívek fejlesztését és tervezését, valamint adatgyűjtést, riportok készítését végzem
 
 
Csányi Zsuzsa
Csányi Zsuzsa
 
1996-ban szereztem pszichológus diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd 1999-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végeztem munka- és szervezetpszichológiai szakpszichológusként. 2006 óta a Salva Vita Alapítványnál dolgozom munkáltatói programvezetőként, ahol a feladatom a munkáltatókkal való folyamatos kapcsolattartás és szolgáltatás-nyújtás annak érdekében, hogy növekedjen a fogyatékos emberek foglalkoztatására nyitott munkáltatók száma. Korábban a Fővárosi Pályaválasztási Tanácsadónál dolgoztam, mint tanácsadó pszichológus, illetve később a MOL Nyrt.-nél, többek között kompetenciamenedzsment szakértőként.
 
 
Döbrentey Zsolt
Döbrentey Zsolt
 
1991-ben végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológia szakán majd 1995-ben megszereztem a klinikai pszichológiai szakképesítést. 2006-ban megszereztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Munka- és szervezetpszichológia szakképesítést. 1993-tól vezetői tréningek tartásával, szervezetfejlesztési projektek menedzselésével, humán képzési rendszerek fejlesztésével, vezetői tanácsadással, teljesítmény-coachinggal és life-coachinggal foglalkozom. Vezetője vagyok a Magyar Coaching Pszichológiai Társaság Tanulmányi és Etikai Bizottságának.
 
 
Kovácsné Vajger Éva
Kovácsné Vajger Éva
 
2003 óta dolgozom a rendvédelmi pszichológia területén. Munkapszichológusként főként alkalmasságvizsgálatokat végzek, emellett részt vettem kompetencia alapú kiválasztási és képzési projektekben és kutatásokban, munkahelyi egészségfejlesztési programokban is. A Magyar Pszichológiai Társaság Hon- és Rendvédelmi Tagozatában végzett munkám során és a munka- és szervezetpszichológus szakképzés gyakorlatvezetőjeként is törekszem a civil és a rendvédelmi pszichológia tudásanyagának integrálására, a legjobb gyakorlatok megosztására, a szakmai együttműködésre a fejlődés és a gyakorlati igényeknek való megfelelés érdekében.
 
 
Németh Gergely
Németh Gergely
 
Okleveles pszichológusként, valamint munka- és szervezetpszichológia szakpszichológusként gazdaságpszichológiával foglalkozom. A szervezetfejlesztési tanácsadáson belül kiemelt területeim közé tartoznak a szervezeti filozófiák és a stratégiai kérdéskörök, a szervezeti kiválóság irányába történő fejlesztési folyamatok tervezése és megvalósítása. Tanácsadói munkám mellett egyetemi, főiskolai oktatóként dolgozom, valamint hazai és európai uniós kutatási projektekben veszek részt. Hosszú előkészítő munka után megvalósult az OD szervezetfejlesztési szakértő szakirányú továbbképzés, amelyet a BKF-en koordinálok. Törekszem arra, hogy tudományos kutatásaim eredményeit a gyakorlatban is felhasználhatóvá tegyem.
 
 
Németh Zita
Németh Zita
 
2000 óta dolgozom intenzíven a tréningek és egyéni fejlesztések területén, szervezeteken belül (GE Szolgáltató központ) és 2004 óta szabadúszóként magyar és nemzetközi cégekkel szervezeteken kívül (Simonyi és Tóth Személyzeti tanácsadó iroda, ASKEurope). 1999-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem pszichológus diplomát, majd szervezeti és munka szakirányú szakpszichológus diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Módszertanban kamatoztatom Gestalt tréneri, NLP MASTER-i és Business Coach képesítéseimet, valamint sokféle teszt ismeretemet. Érdeklődésem középpontjában a vezetői utánpótlás kinevelése és elsősorban a menedzseri szintről a leader-i szint meglépése foglalkoztat. Emellett Középiskolai német irodalom és nyelvtanár, valamint Általános Tolmács és fordító egyetemi végzettségekkel is rendelkezem.
 
 
Pethő Bálint
Pethő Bálint
 
Munka és szervezet szakpszichológus vagyok. 2001 óta foglalkozom felnőttképzéssel, szervezetek, csoportok, és egyének fejlesztésével. Éveken keresztül foglalkoztam halmozottan hátrányos helyzetű, munkanélküli, krízisben lévő emberek segítésével, munkaerő-piaci reintegrációjával. 8 évet töltöttem el HR területen nagyvállalati, multinacionális környezetben, szervezet- és személyzetfejlesztés, toborzás-kiválasztás területeken. Különösen kedvelem a kompetenciák témakörét, a kompetencia alapú HR rendszerek felépítésétől a kiválasztáson át az egyéni és csoportos kompetencia-fejlesztésig. Jelenleg leginkább szervezetfejlesztési projektekkel, HR rendszerek és eszközök fejlesztésével, tréningek, csoportok vezetésével foglalkozom. Amellett, hogy folyamatosan tanulok, egyre fontosabbnak érzem, hogy mindazt, amit eddig megtanultam átadhassam, megosszam másokkal is.
 
 
Szarvas Anikó
Szarvas Anikó
 
1998-ban szereztem pszichológusi és pszichológia tanári diplomát a Debreceni Egyetemen. 1994-ben klinikai szakpszichológus szakvizsgát tettem. 1996-tól a Békés Megyei Munkaügyi Központ Pszichológiai Szakszolgálatának vezetőjeként kezdtem el munka- és szervezetpszichológiával foglalkozni. 2005-ben szakvizsgáztam a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem munka- és szervezetpszichológus szakképzésén. Jelenleg a SZIE GAE Karán dolgozom. Oktatói tevékenységem mellett vezetési tanácsadóként, trénerként valamint szervezetfejlesztőként dolgozom. Kutatási területem: a kompetenciák és azok fejlesztése a tréning módszer alkalmazásával.
 
 
Szatmári Szilvia
Szatmári Szilvia
 
1983-ban végeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán Oligofrénpedagógia – pszichopedagógia szakos tanárként, majd mentálhigiénés szakember, pszichológus és munka- és szervezetpszichológus végzettséget is szereztem. 2008-tól a Vas Megyei Rendőr- főkapitányságon dolgozom pszichológusként, ahol tevékenységi körömbe tartoznak a készségfejlesztő tréningek, kiválasztás, autogén tréning, tanfolyam, kutatások, krízisintervenció, tanácsadás különböző területei. Részt vettem önismereti és autogén tréningeken, Rorschach tanfolyamon, valamint szexuálpszichológiai kurzuson.
 
 
Szatmáriné Balogh Mária
Szatmáriné Balogh Mária
 
Végzettségem okleveles pszichológus, okleveles mentálhigiénikus, pedagógiai tanácsadó, munka- és pályatanácsadó, valamint munka és szervezet szakpszichológus. Szervezet- és vezetésfejlesztést az Európai Tranzakcióanalitikus Egyesületnél (EATA) tanultam, valamint távoktatási tréner (Certificate of Learning About Open Learning, Hariot-Watt Univ.) végzettséggel is rendelkezem. Felsőoktatásban 27 éve dolgozom óraadóként, "Tréning-csoportvezető"-ként pedig régóta vezetek személyiség- és készségfejlesztő tréningeket. Saját tanácsadó cégemben 20. éve szervezetfejlesztéssel, tudásmenedzsment rendszer kidolgozásával, humánerőforrás-menedzsment rendszerek fejlesztésével, vezetőképzéssel, az oktatók kompetencia-alapú továbbképzésével, vezetői coachinggal és felnőtteknek szóló karrier-tanácsadással foglalkozom. Munkámban fontosnak tartom a tudományos színvonalú elméleti tájékozottságot és az átadás képességét ugyanúgy, mint a realitásérzéket követelő tanácsadói tapasztalatot tükröző gyakorlatorientációt. A kreativitást igénylő fejlesztő feladatok örömteli szellemi izgalommal töltenek el, tartozzanak azok akár a szervezetfejlesztéshez, akár a HRM rendszerekkel kapcsolatos módszertani fejlesztésekhez, akár tudásmenedzsment rendszer kidolgozásához, vagy egy ügyfél coaching folyamatához. Tagja vagyok a Magyar Pszichológiai Társaság, a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága, a Menedzserek Országos Szövetségének. Az Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületében az FB elnöke vagyok.
 
 
Szilágyi Tamás
Szilágyi Tamás
 
Pszichológusi diplomámat az ELTE-n szereztem, utána elvégeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gondozásában működő szervezetfejlesztő pszichológus szakképzést is. 2001 óta dolgozom a szervezetfejlesztés területén, ezen belül elsősorban szervezetfejlesztési tanácsadással, átfogó szervezeti kultúraváltó folyamatokkal (a szervezeti diagnózistól a jövőképig), vezetésfejlesztéssel, vezetői coaching-gal, készség- és együttműködésfejlesztő tréningekkel foglalkozom. Mindig is nagyon érdekeltek az emberek, az emberi közösségek, tágabb értelemben a különböző kultúrák és nyelvek, amelyekben, bár eltérő módon és változatos értékek mentén, alapvetően ugyanaz az emberi valóság fejeződik ki. Elhivatottan dolgozom az emberek jó közérzetéért, személyes fejlődéséért, a jól működő személyközi kapcsolatokért, valamint a kibontakozásra és önmegvalósításra lehetőséget nyújtó környezetért, tehát végső soron az egészséges, elégedett és jól teljesítő közösségekért, szervezetekért. Tagja vagyok a Magyar Pszichológiai Társaságnak, a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának, az Etalon Coaching Társaságnak, valamint az Európai Coaching Szövetségnek (ECA).
 
 
Szilágyi Zoltan
Szilágyi Zoltán
 
1997.-ben végeztem pszichológusként a KLTE-n, majd 2001.-ben szereztem meg a munka- és szervezetpszichológiai szakpszichológus végzettségemet. 2000.-ig a honvédség humánszolgálati vezetőpszichológusaként dolgoztam, majd ezt követően a vállalati HR területen töltöttem be HR vezetői, illetve szervezetfejlesztési vezetői pozíciókat multinacionális szervezeti környezetben (Suez, BAT, Elcoteq, MOL). Közép- és felsővezetőként, regionális és globális szervezeti szinten számos szervezetfejlesztési projektet vezettem, valamint értékes tapasztalatokat szereztem a vezetőfejlesztés, a szervezeti kultúraváltás, a tehetség menedzsment, a változás-menedzsment és a kompetencia fejlesztés területein. 2013.-től szervezetfejlesztési tanácsadóként dolgozom, ahol különböző szervezeti folyamatok felülvizsgálatát, a szükséges változások megtervezését és bevezetését, illetőleg ehhez kapcsolódó fejlesztési programokat végzek (tréning, work-shop, egyéni- és team coaching).
 
 
Szögi Zoltán
Szögi Zoltán
 
1997-ben szereztem pszichológus diplomát az ELTE-n, majd 2000-ben munka- és szervezetpszichológiai szakpszichológusként végeztem a BME-n, illetve T-csoportos trénerképzést is végeztem. Jelenleg a Sanoma Budapest Zrt.-nél dolgozom emberi erőforrás menedzser és pályázati projektvezetőként. Feladataim közé tartozik többek között tréningek szervezése, szakmai kontrollja, employer branding kidolgozása, munkaügyi szabályzat kialakítása, szabályzatok készítése, vezetői támogatás, beillesztési tréningek szervezése, a karrierportál kidolgozása, bevezetése. 1996 és 2003 között több tanácsadó cégnél dolgoztam külső tanácsadóként, illetve trénerként a Rendőrtiszti Főiskola, Rendészeti Vezetőképző Intézetében. Szeretek kirándulni, fallabdázni és kosárlabdázni.
 
 
Tarnóczi Richárd
Tarnóczi Richárd
 
Kis hatótávolságú légvédelmi rakétaüzemeltető mérnökként végeztem 1991-ben a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen okleveles pszichológus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen munka- és szervezet szakpszichológus, végül 2007-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen PhD. fokozatot szereztem. 2007-2012 között a Magyar Honvédség főpszichológusaként dolgoztam, illetve a MH HEK Pszichológiai Intézet vezetője voltam. Számos képzésen vettem részt, így elsajátítottam a relaxációs pszichoterápiás módszert, elvégeztem egy személyiségfejlesztő, drog- és alkoholmegelőző program alkalmazására felkészítő tanfolyamot, egy emocionális képzés,NLP Practitioner és Master, egy készségfejlesztő trénerképzést, stb.. 2012-ben kiléptem a Magyar Honvédség állományából és szervezetfejlesztő céget alapítottam Right Man Consulting néven. Jelenleg megszállottan foglalkozok a munkahelyi pszichoszociális kockázati tényezők feltárásának és kezelésének módszertani kérdéseivel.
 
 
Tóth Judit
Tóth Judit
 
A Pécsi Tudományegyetemen végeztem 2005-ben pszichológusként, majd 2008—ban megszereztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Munka- és szervezetpszichológia szakképesítést. Tanulmányaim alatt összesen 2 évet töltöttem Linzben, a Johannes Kepler Egyetemen is. 2008 óta dolgozom a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-nél dolgozom korábban személyzetfejlesztési koordinátorként, egy átmeneti időszakban megbízott személyügyi vezetőként, jelenleg pedig szervezetfejlesztési koordinátorként. Feladataim közé tartozik: Szervezetfejlesztéssel, munkakultúrával kapcsolatos koncepciók, javaslatok kidolgozása, belső munkatársakra vonatkozó képzési igények felmérése, képzési programok összeállítása, új munkatársak toborzása, kiválasztása, valamint a képzési/fejlesztési piac, valamint a munkaerő-toborzási piac változásainak, újdonságainak figyelemmel kísérése.
 
 
Völgyi Zoltán
Völgyi Zoltán
 
Pszichológus diplomámat 1998-ban szereztem meg a Janus Pannonius Tudományegyetemen, majd 2003-ban Munka és Szervezetpszichológiai szakpszichológusként diplomáztam a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Ezen kívül biológia-kémia tanári végzettségem is van. Jelenleg, a Magyar Honvédség Honvédkórház Pszichológiai Intézet vezetője vagyok. Korábban az intézetben tréningek kidolgozásával és végrehajtásával, szervezeti kultúravizsgálattal, szervezeti diagnózissal foglalkoztam. 2005-ben NLP, majd 2007-2008-ban trénerképző tanfolyamot végeztem.
 
 

Oktatók, meghívott előadók

 
Név
Tárgy
Munkahely
 
Munkahelyi képzés, készségfejlesztés
BME
 
Barlai Róbert
Tréning csoport
Synalorg Kft.
 
Becker György
Szervezeti kommunikáció; Választható: Marketing
 
 
Bogdán János
Kompetencia-, és tehetségmenedzsment
 
 
Bóka Ferenc
Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek
Centura Kft.
 
Cséffalvay Gábor
Outdoor tréning módszertana
Creanova Kft.
 
Csigás Zoltán
Szervezetpszichológia
Grow csoport
 
Daruka Magdolna
Gazdasági ismeretek
BME
 
Deák Zsolt
Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek
Captain Hungary Kft.
 
Finna Henrietta
Teljesítménymenedzsment
BME
 
Füzér Gábor
Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek
Assessment System Hungary
 
Gyökér Irén
Humánerőforrás menedzsment
BME
 
Hankovszky Katalin
Coaching
SolutionSurfers
 
Horváth András
Development Center
 
 
Juhász Ágnes
Munkahelyi egészségfejlesztés
 
 
Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek
BME
 
Kazár Natália
Választható: Kompetencia-, és tehetségmenedzsment
Fundamenta Zrt.
 
Kerezsi Mária
Választható: HR gyakorlata
TiGáz Zrt.
 
Kiss Julianna
Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek
SHL Hungary
 
Kiss Orhidea
Munka-, kompetenciaelemzés, munkakörértékelés
ELTE
 
Kis-Tamás Loránd
Munkahelyi képzés, készségfejlesztés
Cova
 
Kleizer Péter
Személyügyi munka informatikai támogatása
Nexon
 
Koczó Ildikó
Coaching
Business Coach Kft.
 
Korompay Kinga
Coaching
Elmű
 
Kosztra Balázs
Szervezeti diagnosztika
Concordia Kft.
 
Kovács Titusz
Szervezetfejlesztés módszertana, HR gyakorlata
Syngenta
 
Kő Natasa
Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek
OS Hungary
 
Teljesítménymenedzsment, Szakmai gyakorlat
BME
 
Munkahelyi egészségfejlesztés
BME
 
Laczai Róbert
Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek
At Work
 
Lövey Imre
Szervezeti diagnosztika
Concordia Kft.
 
Lőrincz György
Jogi ismeretek
 
 
Makó Ferenc
Kompetencia-, és tehetségmenedzsment
Sensa Consulting
 
Medgyesi Krisztina
Coaching, vezetőfejlesztés
Magyar Telekom
 
Mohácsi Gabriella
Munka-, kompetenciaelemzés, munkakörértékelés
Hay Group
 
Mócher Veronika
Action learning
Flow csoport
 
Nagybányai Nagy Olivér
Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek
Psidium
 
Nemeskéri Gyula
Munka-, kompetenciaelemzés, munkakörértékelés
Ergofit Kft.
 
Munkahely, munkakörnyezet tervezés
BME
 
Németh Gergely
Szervezeti diagnosztika, Szervezetfejlesztés módszertana
Cova
 
Németh Zita
Választható: Kompetencia-, és tehetségmenedzsment
 
 
Orosz Zoltán
Projektmenedzsment
 
 
Papp Tamás
Munkahelyi képzés, készségfejlesztés
 
 
Pataki Béla
Szervezetfejlesztés módszertana
BME
 
Perczel Erika
Szervezetfejlesztés módszertana
 
 
Petró Beatrix
Személyügyi munka informatikai támogatása
SAP
 
Primecz Henriett
Szervezetpszichológia
Corvinus
 
Sárvári György
Coaching
Neosys
 
Sipos Sándor
Munkahelyi képzés, készségfejlesztés
 
 
Soltész Krisztina
Szervezeti kommunkáció
 
 
Szabó Gabriella
Coaching
Csanádi Csoport
 
Székely Vince
Vezetői tanácsadás, coaching
 
 
Szertics Gergely
Szervezeti diagnosztika
Cova
 
Tegyi Enikő
Coaching
Solutionfocus
 
Toarniczky Andrea
Szervezetpszichológia
Corvinus
 
Torma Kálmán
Szervezeti diagnosztika, Szervezetfejlesztés módszertana
 
 
Tóth Judit
Kompetencia-, és tehetségmenedzsment
Fundamenta Zrt.
 
Trizna Júlia
Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek
Profiles Hungary Kft.
 
Vajger Éva
Munkahelyi egészségfejlesztés
 
 
Varga Gabriella
Munka-, kompetenciaelemzés, munkakörértékelés
Peerformance Kft.
 
Varjasi Gábor
Teljesítménymenedzsment, Szervezeti kommunikáció
MOL Nyrt.
 
Vecsei Gizella
Szervezeti kommunikáció; HR gyakorlata
Michelin
 
Vicsek András
Szervezeti kommunikáció
Maven7 Kft.
 
Viga Orsolya
Választható: Action learning
Flow csoport
 
Virág Imre
Szervezeti kommunikáció; Kompetencia-, és tehetségmenedzsment; HR gyakorlata
 
 
Zahari József
HR gyakorlata
E.ON Hungária
 
Zsikla Gábor
Szervezeti diagnosztika
Manmore Kft.
 

Tantárgyak és mintatanterv

 

Az ENOP referencia modellnek megfelelően az elméleti és a módszer specifikus tantárgyak a következőképpen csoportosíthatóak témájuk alapján.


Munkapszichológia (W) tanulmányi terület
• Munkahelyi egészségfejlesztés
• Munkaelemzés
• Munkahelyi képzés és készségfejlesztés
• Munkahely, munkakörnyezet kialakítása


Személyzetpszichológia (P) tanulmányi terület
• Humánerőforrás menedzsment
• Toborzás és személyzet kiválasztás
• Teljesítményértékelés
• Személyügyi munka informatikai támogatása

Szervezetpszichológia (O) tanulmányi terület
• Szervezetpszichológia
• Szervezeti diagnosztika
• Szervezetfejlesztés
• Vezetői tanácsadás, coaching
• Szervezeti kommunikáció


Társtudományok: gazdasági és jogi tanulmányi terület
• Gazdasági ismeretek
• Jogi ismeretek
• Vállalkozási ismeretek


Szakmai gyakorlati képzés
• Terepgyakorlat I.
• Terepgyakorlat II.
• Terepgyakorlat III.

 

Az elméleti ismeretek elsajátítása a kontaktórákon való részvétel mellett e-learninges környezetben, a tananyag alapos megvitatásával, esettanulmányok közös feldolgozásával történik. Az eredményes tanulást személyes konzultációk is segítik.

A szakmai gyakorlat szervezetek emberi erőforrás fejlesztéséért felelős szervezeti egységeiben, szervezeti és vezetési tanácsadó cégeknél valamint olyan ágazati (egészségügyi, fegyveres testületek, közlekedési stb.) intézményekben valósul meg, amelyekben munka- és szervezetpszichológiai tevékenység folyik. A felügyelt szakmai gyakorlat (terepgyakorlat) célja, az elsajátított munka- és szervezetpszichológiai ismeretek gyakorlatban történő alkalmazása, az önálló munkavégzéshez szükséges kompetenciák megszerzése. A terepgyakorlat mellett, egyetemi kontaktórák során módszerspecifikus képzésre, valamint a terepgyakorlat tapasztalatainak irányított megvitatására, feldolgozására is sor kerül.

Mintatanterv

Tantárgy megnevezése

Típus

Jelleg

1. szemeszter

2. szemeszter

3. szemeszter

4. szemeszter

Munkahelyi egészségfejlesztés

K

W

12/0/v/3

     

Humánerőforrás menedzsment

K

P

12/8/f/4

     

Szervezetpszichológia

K

O

12/0/v/3

     

Munkaelemzés

K

W

12/12/f/4

     

Szervezeti diagnosztika

K

O

8/16/f/4

     

Gazdasági ismeretek

K

A

16/4/v/4

     

Speciális alapozó ismeretek

KR

A

8/0/v/8

     

Alkalmasságvizsgálati eszközök, módszerek

K

P

 

12/10/v/3

   

Munkahelyi képzés és készségfejlesztés

K

P

 

12/10/v/3

   

Szervezetfejlesztés módszertana

K

O

 

12/12/f/4

   

Terepgyakorlat I.

KR

S

 

8/28/f/18

   

Választható 1.

KV

S

 

12/4/v/2

   

Vezetői tanácsadás, coaching

K

P

   

12/10/v/3

 

Teljesítményértékelés

K

P

   

12/10/v/4

 

Munkajog

K

A

   

12/12/f/3

 

Terepgyakorlat II.

KR

S

   

8/28/f/18

 

Választható 2.

KV

S

   

12/4/v/2

 

Szervezeti kommunikáció

K

O

     

16/8/v/4

Személyügyi munka informatikai támogatása

K

W

     

12/8/f/3

Munkahely, munkakörnyezet kialakítása

K

W

     

12/12/f/3

Terepgyakorlat III. (Diplomamunka előkészítés)

K

S

     

8/20/f/8

Választható 3.

KV

S

     

12/4/v/2

Szakdolgozat

KR

S

     

8/0/f/10

Összesen (ea/gy/v/f)
kredit

   

80/40/4v/3f
30

56/64/3v/2f
30

56/64/3v/2f
30

68/52/2v/4f
30

Kontakt órák száma:
Elmélet/gyakorlat aránya (%):

   

120
67/33

120
47/53

120
47/53

120
57/43

A szakképzés formája távoktatási elemekkel kiegészített levelező képzés. A képzés szemeszterenkénti kontaktóra száma: 120 óra. Szemeszterenként 6 alkalommal kerül sor, alkalmanként 20 kontaktórát magába foglaló (vagyis tanári jelenléttel megtartott) foglalkozási blokkra. Ezeket a szorgalmi időben arányosan elosztva (átlagosan 3 hetenként), péntek reggeltől - szombat délutánig tartó idősávban tartjuk.

 

 

Szakmai gyakorlat

A 2010/11-es tanévben új tantervvel elindult munka- és szervezetpszichológus szakképzésben a korábbi tantervhez képest még nagyobb súlyt kap az önálló szakmai feladatvégzéshez nélkülözhetetlen kompetenciák – gyakorlatorientált – fejlesztése. Ezt egyrészt azzal segítjük elő, hogy az egyes tantárgyakban a korábbiaknál nagyobb súlyt helyezünk a gyakorlati példák bemutatására, valamint esettanulmányok feldolgozására (gyakorló szakemberek bevonásával). Másrészt a tanterv 2.-3.-4. szemesztere összesen 54 kreditpont értékben tartalmaz ún. „felügyelt szakmai gyakorlatot” akkreditált gyakorló helyeken, a tanszék által biztosított gyakorlati oktatók irányításával.

A szakmai gyakorlat 1 során a hallgatók széles áttekintést kaptak a szakmáról, munka- és szervezetpszichológiai feladatokról, az alkalmazható megoldási módszerekről, az eredmények szervezeti implementációjáról a gyakorló helyek portfoliója és tevékenysége tükrében. A hallgatók párban dolgoznak a gyakorlati oktató által kijelölt feladatokon, az esettanulmányok, a megvalósult projektmunkák, munka és szervezetpszichológiai módszerek, eszközök megismerését követően.
A szakmai gyakorlat 2 és ennek folytatása, a szakmai gyakorlat 3 egymásra épülnek, amelyek során egy adott téma alapos feldolgozására, egy adott feladat megoldására kerül sor. Ezekben a félévekben a hallgatók a feladatokat nem párban, hanem önállóan végezik, a gyakorlati oktató irányítása mellett.
A szakmai gyakorlat 2 és 3 során egy olyan átfogóbb témáról van szó, amely a gyakorlati oktató számára is fontos tevékenységi terület, és amelyben a hallgató – a konzulensi irányítás és szakmai felügyelet mellett – alkotó módon oldhat meg feladatokat. Ez lehet egy aktuálisan folyó projektmunkába való bekapcsolódás, pl. szervezeti diagnózis készítése, tréning, workshop meghatározott részeinek megtartása, vagy valamilyen módszer, eszköz kidolgozása (pl. AC feladatok, teszt, kérdőív) és kipróbálása.

Szakmai gyakorlat 1.

A kialakításra kerülő MH Csapatpszichológiai Szolgálat számára csapatpszichológusok toborzásával és kiválasztásával kapcsolatos tapasztalatok.
Projekt menedzserek képzése egy nagyvállalatnál
 
A rendvédelmi pszichológiai tevékenység szakmai protokollja
A krízis indukálta szervezeti változtatási igények fölmerülése egy nagy pénzügyi szolgáltatónál.
 
Karrierportál átalakításának tapasztalatai és kapcsolata az employer brandinggel
Közúti gépjárművezetők előzetes pályaalkalmasság-vizsgálatának célja, módszerei.
 
Job-benchmark és talent book kialakítása
Szervezet diagnosztikai eszközfejlesztés
 
Egy nonprofit szervezet vezetőivel végzett kiscsoportos stratégiai tervező coaching folyamata, dinamikája és tanulságai
Pszichológiai állapotfelmérés módszertana egy nagyvállalatnál
 
A pszichológus szerepe és feladatai a gondoskodó típusú létszámleépítésben
Válságmenedzselés egy magyarországi pénzügyi intézetben 2009-ben
 
Jövőkép-alkotás egy magyarországi energiaipari vállalatnál
A kiválasztási rendszer kialakítása egy hitelintézetnél
 
Pszichológiai szempontú kiválasztás 24 órás terheléssel.
Számítógépes riportgenerálás összetételének áttekintése, új riport tervezése
 
Esélyegyenlőségi szempontú szervezeti átvilágítások tapasztalatai.
Kilépő interjúk féléves adatainak részletes értelmezése. Gyakorlati javaslatok megfogalmazása
 
Buszvezető-jelöltek pályaalkalmasság-vizsgálatának célja, módszerei
A forgalmi vezetésből ötször sikertelenül vizsgázók pályaalkalmasság-vizsgálati módszerei
 
Marketing célú kiadványok véleményezése, tervezése
A munkakör-elemzés specifikumai fogyatékos munkavállalók esetében
 
A Fogyatékosság-barát munkahely elismerés pályázat keretében megvalósult fogyatékosügyi fejlesztések elemzése
Teamépítés kríziskörnyezetben
 
Szervezeti viselkedésváltoztató program egy nemzetközi szervezetben
Munkakör harmonizáció egy 240 fős szervezeti részleg munkatársai számára egy távközlési szolgáltatónál
 
Potenciális vezető utánpótlás kiválasztása DC-vel
AD live - Az implicit tapasztalatok előhívásának és átadásának módszertana
 
Szervezet diagnosztikai eszközfejlesztés (validációs szakasz)
Duális főiskolai képzés gyakornokainak gyakorló munkahelyi kiválasztása
 
Kreativitást fejlesztő tréninganyag program akkreditációjának előkészítése
Pszichológiai egészségfejlesztés egy energiaipari nagyvállalatnál.
 
Karrierportál átalakításának tapasztalatai, illetve további fejlesztési lehetőségek
Katonák stressz szintjének tanulmányozása extrém feladatvégzést modellező szituációkban
 
Pszichoszociális kockázatok csökkentése - „Selye János Program”
Munkakörelemzésen alapuló Kompetenciarendszer kialakítása egy pénzintézetnél
 
A pszichológia szerepe a különleges műveletekben résztvevő katonák kiválasztásában
 
 

Szakmai gyakorlat 2.

A Büntetés-végrehajtás pszichológiai kiválasztási rendszerének fejlesztési tapasztalatai
Modulrendszerű nyílt csoportos talent menedzsment program koncepciójának és tartalmának kidolgozása kis-és középvállalkozások számára
 
Munkahelyi egészségmegőrző program kialakítása és megvalósítása
Development Center kidolgozás és megvalósítás team leaderek részére
 
Vállalkozók újrakezdését segítő komplex programra történő kiválasztás módszertanának kidolgozása
AC/DC módszertan előkészítése és bevezetése egy vállalatnál
 
A pszichológia szerepe a különleges műveleti katonák kiválasztásában
Vezetői AC gyakorlat kidolgozása
 
Fogyatékos személyek foglalkoztatását segítő munkáltatói szolgáltatások fejlesztése
Kompetencia értékelő e-tray feladatok kidolgozása és gyakorlati próbája
 
Buszvezetők beválásvizsgálata – módszertan kidolgozása
Kiválasztási folyamat megtervezése, kiválasztási módszertan kialakítása, kipróbálása
 
Szervezeti kultúra felmérés egy pénzintézetnél
Teljesítmény és kompetencia menedzsment rendszer kialakítása egy állami nagyvállalatnál
 
Szövegértést mérő teszt fejlesztése
Megváltozott munkaképességű, fogyatékos személyek foglalkoztatását segítő munkaerő-piaci szolgáltatás fejlesztése
 
Szervezeti készségfejlesztő tréningek módszertana és szervezeti implementációja
Készségfejlesztő tréningek kialakítása és megvalósítása – a pályázati forrás adta lehetőségek és akadályozó tényezők
 
Szervezetfejlesztés egy pályázati tanácsadó cégnél
Szervezet- és egészségfejlesztés
 
Tudásmenedzsment AD – Analogy Dialogue továbbfejlesztése
Pszichoszociális kockázatértékelés
 
Coaching folyamat megvalósításában való részvétel
Tehetségbank kialakítása és bevezetése egy pénzintézetnél
 

Szakdolgozatok

 

SorszámA diplomamunka készítőjeA diplomamunka címeÉv
1 Aranyos Judit

Az utánképzési csoportok dinamikájának vizsgálata

1998
2 Balogh Péter

Marketing tevékenység fejlesztése nagyvállalati környezetben

1998
3 Czifra Béla

Válságkezelő szervezeti átalakítás és annak hatásai egyes szervezeti jellemzőkre

1998
4 Dr. Takács Ildikó

A Myers-Briggs Típus Indikátor (MBTI) felhasználása a karrier-tanácsadásban

1998
5 Figula Erika

Az alkoholszint és a baleseti veszélyeztetés összefüggése

1998
6 Greminger Zsuzsanna

A helyes közlekedési magatartás kialakításának új lehetőségei a közúti gépjárművezető képzésben

1998
7 Hadházy Tímea

A szolgáltatói szférában dolgozó munkavállalók kiválasztási rendszere a MOL Rt.-nél

1998
8 Horoghné Tóháti Valéria

A szubkulturális eltérésekből adódó konfliktusok feltárása és azok hatása az egyes szervezeti jelenségekre

1998
9 Juhász Márta

Beválásvizsgálat a MATÁV tudakozó-felvilágosító munkakörben

1998
10 Koltayné Billédi Katalin

Pályaszocializációs vizsgálat szociális munkásoknál

1998
11 Kőműves Zsuzsanna

A szervezeti kultúra monografikus vizsgálata egy kelet-magyarországi komplex szolgáltató kft.-nél

1998
12 Magyar Istvánné

Szervezeti kultúra a Dunaferr Dunai Vasmű Rt.-ben

1998
13 Ribárszki István

Harcászati döntések során végezett becslések leíró döntéselméleti vizsgálata

1998
14 Schádné Zámolyi Judit

Középfokú végzettségű rendőrök munkahelyi szocializációja

1998
15 Titkosné Sziklai Teréz

Vezetői attitűdvizsgálati program, a fejlesztés lehetőségei a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság különböző szintű vezetőinél

1998
16 Tóth Tünde

Konfliktuskezelő programok hatása a közlekedési szokásrendszer alakulására az autóbuszvezetőknél

1998
17 Török Erzsébet

Értékátadás a szociális munkások képzésében

1998
18 Lévai Katalin

„A legkisebb közös többszörös?” A teljesítménymenedzselés bevezetésének kérdései és problémái egy hazai nagyvállalatnál

1999
19 Királymezei Ágnes

Ember és munka humanizált kapcsolatának vizsgálata óvónőknél és tanítóknál

1999
20 Kovácsné Kósa Márta

Az ápolónők pályaidentifikációjának vizsgálata

1999
21 Tóth Enikő

A munkahelyi stressz forrásainak feltárása és hatásainak vizsgálata a Határőrségnél

1999
22 Mészáros Aranka

A tréning módszer és felhasználási lehetőségei a távoktatásra történő felkészítésben

1999
23 Vértesi Andrea

Szervezeti kultúra G. Hofstede megközelítésében

1999
24 Csányi Zsuzsanna

Kinek sikerül? (Karrier a szervezetben)

1999
25 Kerekes Péter

A humánpolitika feladatai és fejlődése egy pénzintézet növekedésének tükrében

1999
26 Martin László

Alkalmasság- és beválásvizsgálatok megalapozása a Pécsi Határőr Igazgatóság Humánszolgálatánál (1992-1998)

1999
27 Baráth Anette

Egy szervezet stratégiai döntéshozóinak kultúraalakító szerepe

1999
28 Knollmayer Tamás

A munkahelyi megelégedettség és a megküzdési stratégiák kapcsolata

1999
29 Tóth Tünde

Konfliktuskezelő programok hatása a közlekedési szokásrendszer alakulására az autóbuszvezetőknél

1999
30 Balogh Péter

A szervezetfejlesztés lehetőségei a Fővárosi Szociális Központ és Intézményeinél

2001
31 Fodor Sándor

A rendőrök képzésében alkalmazott mentori rendszer pszichológiai szempontú értékelése és továbbfejlesztése

2001
32 Sass Judit

A tárgyalási folyamat elemzése a kockázatészlelés és a kommunikációs folyamat szempontjából – az informatikai rendszerek előkészítése során

2001
33 Szögi Zoltán

Magyarországi vezető-kiválasztási módszerek elemzése az 1990-es évektől

2001
34 Surányi Kinga

Teljesítményértékelési rendszer kialakítása és bevezetése

2001
35 Jáger Jácint

A gépesített lövész rajparancsnoki beosztás pszichológiai sajátosságai, alkalmassági követelményei és beválási kritériumai

2001
36 Csomós István

A rendészeti szakközépiskolások pszichológiai pályaalkalmassága

2001
37 Moldoványi Csilla Krisztina

Szervezeti kultúraváltás és munkamotivációk összefüggései

2001
38 Csukerda Lajos

A munkakör sajátosságai és a stressz kapcsolata

2001
39 Danghel Edith

A tárgyalási folyamat elemzése a kockázatészlelés és a kommunikációs folyamat szempontjából – az informatikai rendszerek előkészítése során

2001
40 Benkő Emese

A munkahelyi stressz megjelenési formái egy biztonsági cégnél

2001
41 Somjai Andrea

A szervezeti kultúra és munkahelyi motivációs légkör szerepe egy iskola jövőképének alakulásában

2001
42 József István

A munkahelyi szocializáció és az alkalmasság összefüggései a Magyar Honvédség szerződéses állományánál

2001
43 Szekeres György

A pályakezdő katonatisztek foglalkozási és szervezeti szocializációja

2001
44 Malik Rami

A szervezeti és biztonsági kultúra kapcsolatának empirikus vizsgálata

2001
45 Kerekes Tamás

Szervezeti kultúra és szakmai szubkultúrák a rendőrségen

2001
46 Csuha Sándor

A humán erőforrás-fejlesztés néhány sajátos problémája a Paksi Atomerőmű Rt.-nél

2001
47 Domján Mónika

A teljesítményértékelési rendszerrel kapcsolatos attitűdök feltárása a Richter Gedeon Rt.-nél

2001
48 Emőke József

Egy földrajzi régió szervezetrendszerében a demokrácia elemeinek szervezetpszichológiai támogatása

2001
49 Kalas Zsuzsa

Teljesítményértékelés a szervezeti kultúra tükrében

2001
50 Kun Ágota

Az ügyfélszolgálati munkakör sajátosságai és a dolgozói elégedettséget meghatározó tényezők vizsgálata

2001
51 Magyar Attila

A menedzsment deklarált értékeinek beépülése a szervezeti kultúrába

2001
52 Mirnics Zsuzsanna

A Közös Rorschach Vizsgálat (KRV) alkalmazása a vezető-beosztott interakció jellemzésére

2001
53 Szászvári Karina

A munkaköri alkalmasságvizsgálat a humán erőforrás menedzsment rendszerében

2001
54 Szegény György

A felnőttképzés hatása a szervezeti kultúra alakítására fegyveres szervezeteknél

2001
55 Szeles Erika

A változás, mint konfliktusforrás a Határőrségnél

2001
56 Szilágyi Zoltán

A szervezeti kultúra és az értékelési és minősítési rendszer összefüggései a Magyar Honvédségnél

2001
57 Virág László

A munkahelyi pszichoterror a határőrségnél

2001
58 Andó Sándor

A KFOR katonák munkavégzését befolyásoló tényezők

2003
59 Benczédi Réka

A szervezeti kultúra és az emberi erőforrás-menedzsment (HRM) kölcsönhatása egy változásban lévő vállalatnál

2003
60 Bertha Laura

Beilleszkedést segítő program kidolgozása önkormányzati intézményekben

2003
61 Breuer Ágnes

A stressz és a kiégés megjelenési formái a Magyar Honvédségnél

2003
62 Csukonyi Csilla

A társas motiváció, mint személyiségkomponens szerepe a munkahelyi szocializáció és munkaorientáció alakulásában

2003
63 Dr. Györgyné dr. Várbíró Márta

A köztisztviselői teljesítményértékelési rendszer bevezetésének tapasztalatai egy önkormányzatnál

2003
64 Dudás Erika

A pszichológus szerepe a munkaügyi központok belső képzési rendszerében

2003
65 Gittinger Alíz Judith

Szervezeti kultúra és vezetési stílus egy nonprofit (szociális ellátást végző) szervezetben

2003
66 Hérincs Magdolna

Ismételt alkalmasságvizsgálatok szocializációs hatása

2003
67 Holp Edit

Pályakezdő fiatalok előzetes szocializációs folyamatának hatása a pályaválasztásra

2003
68 Izsóné Szecsődi Ildikó

Megküzdési stratégiák vizsgálata magyarországi vállalatvezetők körében

2003
69 Kelemen Eleonóra

Dolgozói hiányzások vizsgálata és pszichológiai elemzése egy hazai nagyvállalatnál

2003
70 Kertész Adrienn

A magatartástudományi szervezetfejlesztés folyamata, szerepe a MATÁV Rt. ügyfélmenedzsereinek „üzletemberré” válási folyamatában

2003
71 Kertész Erzsébet

A vezetőképzés rendszerének fejlesztése egy gyógyszeripari nagyvállalatnál (Richter)

2003
72 Kiss Orhidea Edith

Információkeresés a hipertext alapú környezetek szerkezetének és a felajánlott navigációs eszközöknek a függvényében

2003
73 Koós László

A Magyar Honvédség szervezeti szubkultúráinak típusos jegyei

2003
74 Kottyán Edina

Empowerment, avagy kell-e nekünk a delegálás?

2003
75 Kovács Péter

Egy felsőoktatási intézmény szervezeti integrációja és kölcsönhatásai a szervezeti kultúrával

2003
76 Kovács Tímea

Stressz az egészségügyben. a pszichés terhelés vizsgálata ápolónők körében

2003
77 Krepelka Ágnes

Vállalati tréningek eredményesség-vizsgálata

2003
78 Lévai Veronika

Pszichológia, pszichológusok és vezetési tanácsadás

2003
79 Mohácsi Andrea

Szervezetfejlesztés – indikációk és lehetőségek a szociális szférában

2003
80 Muhi Mária

Az egyéni teljesítményértékeléssel kapcsolatos attitűdök a közigazgatásban

2003
81 Nagy Tibor

Különböző szervezeti kultúrák hatása a konfliktuskezelésre

2003
82 Németh Zita

A munkahelyi szocializáció folyamatának leíró vizsgálata egy több nemzet részvételével alakuló szervezeti kultúrában

2003
83 Oláh Andrea

Elbocsátás következtében fellépő stressz-állapot hatása a megküzdési potenciálra

2003
84 Orosz Kornél

A Fejér Megyei Munkaügyi Központ tanácsadói tevékenységének vizsgálata

2003
85 Pető Dóra

„Iskola a határon”. A szervezeti struktúra tükröződése a szervezeti kultúrában

2003
86 Pósán György

A hivatásos tisztek motivációs rendszere és a katonai szervezet hatásai a motivációra

2003
87 Rigó Éva Bernadett

A stressz és a kiégés összefüggései a munkával, a munkakörnyezettel és a munkán kívüli hatásokkal a Magyar Rendőrség Állományánál

2003
88 Simon László

Módszertan az őrkatonák munkaköri alkalmasságának megállapítására

2003
89 Szalay Beáta

Az APEH revizor pszichológiai pályaprofiljának kidolgozása

2003
90 Tamás István

A kommunikáció, a megértés formaváltozatai a különböző vállalati kultúrákban

2003
91 Tarnóczi Richárd

Az Assessment Center technika alkalmazásának lehetséges aspektusai az ENSZ missziók személyzeti kiválasztása során

2003
92 Völgyi Zoltán

Az üzletkötő és az ügyfél közötti interakciós folyamatok egyes tényezőinek vizsgálata

2003
93 Bujtás Zsuzsanna

A szervezeti kultúra hatása az orvos-beteg bizalmi viszonyának alakulására. Az állami és privát szektorok összehasonlító vizsgálata

2006
94 Dobosné Bányai Veronika

A tréner, mint csoportvezető személyiségének mentálhigiénéje, funkcióinak elemzése, csoportfolyamatokra gyakorolt hatása

2006
95 Gál Ágnes

A változás vezetése. A vezetés változása. (A szervezeti változások néhány vezetési problémája)

2006
96 Galambos Katalin

A pszichológus szerepe a kompetenciaalapú készségfejlesztő képzésben

2006
97 Kiss Aranka

A szervezeti bizalom megjelenése és hatása a különböző szervezeti kultúrákban

2006
98 Mészáros Ágnes

Teljesítményértékelés a gyakorlatban: hatékonyan, de hogyan?

2006
99 Mihálydeák Enikő

Az érzelmi intelligencia hatása a munkavégzésre azonos munkakörök esetében

2006
100 Nagy Erika Gyöngyvér

A szervezeti kultúra hatása a bizalmi folyamatokra egy bankon belül

2006
101 Németh Gergely

Szervezetfejlesztés vezetők fejlesztésén keresztül. Egy vezetést támogató képzés felvázolása

2006
102 Pethő Bálint

Teljesítményértékelési rendszer vizsgálata egy multinacionális nagyvállalatnál

2006
103 Pipicz Katalin

Kiválasztás és fejlesztő célzatú kompetencia alapú teljesítményértékelési rendszer módszertanának kialakítása

2006
104 Szidnai László dr.

A pszichológiai és grafológiai alapú munkaköri kiválasztás kapcsolata napjainkban

2006
105 Szilágyi László

Elítéltek – foglalkoztatás

2006
106 Szilágyi Tamás Benedek

Adalékok a szervezetfejlesztés folyamata, szakaszai és módszerei problémakörhöz

2006
107 Döbrentei Zsolt

Adalékok a vezetői modellekhez és gyakorlati érvényesítésükhöz

2006
108 Keresztes Karola

Munkahelyi stressz és kiégés összefüggései egy alapítványi általános iskola tanárai körében

2006
109 Barna Éva

Vezetési megfigyelés, mint alkalmasságvizsgálati módszer szerepe gépkocsivezetők pályaalkalmasság-vizsgálatában

2008
110 Bencs Zsuzsanna

Hivatásos gépjárművezetők személyiségvizsgálatának módszertani kérdései Egy osztrák közlekedéspszichológiai kérdőív hazai adaptációja

2008
111 Csákó Rita dr.

Szervezetfejlesztési folyamatok utánkövetéses vizsgálata

2008
112 Csízik Tímea

Készségfejlesztő képzési programok tervezése és működése- A képzési igények felmérésének és a program értékelésének jelentősége

2008
113 Fábián Tímea

Mit érez a magyar katona, avagy a katonai parancsnokok és az érzelmi intelligencia

2008
114 Fejes Enikő

Tréneri kompetenciák a szervezetek tükrében

2008
115 Gerákné Krasz Katalin

A szervezeti teljesítményértékelés észlelt igazságosságának kritériumai

2008
116 Gergely András

Szervezeti kultúra és személyiség vonások kapcsolata - terepvizsgálat a Személy- Szervezet Összeillésére-

2008
117 Herczeg József

Gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók kiválasztása A személyiség szerepe a kalocsai speciális gyermekotthon dolgozóinak kiválasztásában

2008
118 Horváth Kitti Diána

Működésképes a "japán csoda" Magyarországon?-A szervezeti kultúra vizsgálata egy japán elektronikai vállalatnál

2008
119 Hőgye-Nagy Ágnes

Biztonság a kultúrában - Kultúra a biztonságban , A szervezeti kultúra és munkabiztonságra vonatkozó szabályok ismeretének, illetve a szabályokról alkotott szubjektív vélekedések összefüggéseinek vizsgálata

2008
120 Kádár Annamária

Az érzelmi intelligencia fejlesztési lehetőségei a tréningek keretében

2008
121 Magyar Kata

Képzési-fejlesztési szükségletek és a tudatosult képzési-fejlesztési igények közötti kapcsolat feltárása a pályalélektani szempontok bevezetésével/ Avagy a pszichológus egyik lehetséges szerepe a szervezetek képzési politikájában/

2008
122 Molnár László András

Alkalmasság vagy alkalmatlanság hiánya? A külszolgálatot teljesítő katonák pszichológiai alkalmasságvizsgálatának validitása

2008
123 Motkó Noémi

Szervezeti célok megvalósulásának vizsgálata web-bányászati módszerrrel

2008
124 Néda Attila

A szervezeti kultúra és a teljesítményértékelő rendszer eltérései egy anyavállalat és leányvállalat között

2008
125 Pap Viola

A Szituatív Vezetés bevezetése egy multinacionális vállalat kultúrájába

2008
126 Rull Natalja

Monotónia-tűrés vagy kockázatvállalás? Módszertani kérdések egy adaptált alkalmasság-vizsgálati eljárás kapcsán

2008
127 Ruttner Judit

A kiválasztási folyamat pályázók általi megélésének következményei és összefüggése a szervezeti kultúrával

2008
128 Sallai Dóra

Az érzelmi intelligencia hatása a beilleszkedésre és a munkavégzésre egy rendvédelmi szervnél

2008
129 Tamás-Láng Andrea

A pszichológus helye, helyzete a Magyar Posta Zrt-ben

2008
130 Tombácz Edit

Szignáldetekciós vizsgálatok a pilóták alkalmasságának lebírálásában

2008
131 Tóth Judit

STRESSZ AUDIT- A szervezetekben fellépő pszichoszociális kockázatok mérésére szolgáló módszertan kidolgozása és tesztelése

2008
132 Vajger Éva

Pszichológiai beavatkozási lehetőségek a gépjárműbalesetek megelőzésében egy rendvédelmi szervnél

2008
133 Varga Mónika

A munkával való elégedettség és a szervezetfejlesztési folyamat összefüggései

2008
134 Balogh Ákos György

A szervezetfejlesztés során alkalmazott tréning pszichoterápiás összefüggései – határvonal elemzése

2009
135 Bóka Ferenc

A szociális és érzelmi intelligencia hatása a munkahelyi beilleszkedésre

2009
136 Dr. Mérei György

A munkahelyi mentális egészségfejlesztés lehetőségei

2009
137 Pesti Tímea

Középfokú szakképzésben résztvevők bemeneti kompetenciáinak mérési módszerei, és fejlesztési lehetőségei a kompetencia-alapú moduláris képzés keretében

2009
138 Speer Dóra

A szervezeti kultúra változása. Egy távközlési vállalat belső és külső környezetének változása hogyan hat a szervezet kultúrájára? Esettanulmány

2009
139 Szabó Dóra

A szervezeti kultúra és a munkahelyi mentálhigiéné kapcsolatának vizsgálata egy pénzintézetnél

2009

140

Annus Rita Az Értékelő Központ (AC) módszer alkalmazása a büntetés-végrehatási személyzet kiválasztására 2012

141

Brugoviczky Enikő

A pszichológia szerepe a különleges műveletekben résztvevő katonák kiválasztásában

2012

142

Csép Orsolya

Vezetői utánpótlás tervezés és fejlesztés Development Center segítségével

2012

143

Gáti Anett

A Paksi Atomerőmű Zrt-nél működő teljesítmény és kompetencia értékelési rendszerhez illeszkedő képzéstár kidolgozása

2012

144

Juhász András

A tapasztalati tanulás szemléletére épülő nyílt, tehetségfejlesztő tréning modul kidolgozása

2012

145

Liebhardt László

 

A munkaköri beválás és a teljesítményértékelés kapcsolata a Tüke Busz Zrt autóbuszvezetőinél

2012

146

Markolt Norbert

 

Munkahelyi egészségmegőrző program egy nemzetközi rendvédelmi szövetség magyarországi tagszervezeténél

2012

147

Medvés Dóra

Társas készségek és kompetenciák vizsgálata „szerepjáték gyakorlat” segítségével

2012

148

Mihala Timea

Megváltozott munkaképességű munkavállalók integrált foglalkoztatásának motivációja és gyakorlata nagyvállalatoknál

2012

149

Németh Bernadett

 

Számítógépes támogatással megvalósított irattárca gyakorlat kidolgozása

2012

150

Szabó Zsolt

 

Vállalati kultúra felmérés a Fundamenta Zrt-nél

2012

151

Szűcs Júlia

 

Szervezetdiagnosztikai vizsgálat egy magyar szolgáltató vállalkozásnál

2012

152

Várady Szabó Katalin

Megváltozott vezetői kihívások egy gazdasági válság által érintett pénzügyi szervezetben

2012

153

Ács János Egy szervezetdiagnosztikai eszköz validálása 2013

154

Kiss Ágnes Teljesítményértékelési- és kompetencia-rendszer fejlesztése egy kereskedelmi vállalatnál 2013

155

Szedlák Nóra Viselkedés-alapú interjútechnika online tréning kidolgozása és tesztelése 2013

156

Zerkowitz András Dávid Egy közlekedési vállalat járművezetőinek beválás vizsgálata 2013
157. Ambruzs Tünde A vezetés sikerkritériumai egy hazai kkv-nál 2013
158. Anka Ágnes Online tréning kidolgozása teljesítményértékelő rendszer használatához 2013
159. Hári Péter Fiatal vállalkozók kiválasztása Assessment Center segítségével 2013
160. Dr. Karap Gergő Konfliktuskezelési tréning kidolgozása és megvalósítása a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál 2013
161. Katona Katalin Rendvédelmi vezetők problémamegoldó stratégiáinak feltárása a Tacit Tudás Teszt magyar változatának előkészítése során 2013
162. Kovács Antal Pszichoszociális kockázati tényezők felmérése és kezelése 2013
163. Lukács Csilla A szociális kompetenciák mérési és fejlesztési lehetőségei értelmi fogyatékos személyeknél 2013
164. Lux Viktória Judit Szervezeti diagnózis és szervezetfejlesztés egy informatikai vállalatnál 2013
165. Miklós Krisztina Szupervízióval támogatott egyéni coaching tapasztalatainak elemzése 2013
166. Nemes Zsófia Online vezetői assessment center szerepjáték feladatának kidolgozása 2013
167. Pankotai Balázs Tehetségbank (talent pool) kialakításának lehetőségei a Fundamenta Lakáskassza Zrt.-nél 2013
168. dr. Reider-Gera Ildikó Asszertív kommunikációs tréning a büntetés-végrehajtási vezetők kompetencia fejlesztésében 2013
169. Tóth Eszter Számítógépes támogatással megvalósított irattárca gyakorlat kidolgozása vezetők részére 2013
170. Veress Fruzsina Tudásmegosztáson alapuló szakmai tréning-szervezet kialakítása egy multinacionális nagyvállalatnál 2013
171. Villám Orsolya Kompetenciaértékelés bevezetése egy felvásárolt nagyvállalatnál. A kompetenciaértékelés szerepe a vezetői utánpótlás kiválasztásában 2013
172. Suhai Gábor Tamás Moduláris felépítésű vezetőfejlesztő és tehetségmenedzsment program koncepciójának kidolgozása és szervezeti bevezetésének első tapasztalatai 2014
173. Tamási Zsolt Pszichoszociális kockázati faktorok felmérése és csökkentési terve egy általános iskolában 2014
174. Balogh Réka Személyiség kérdőívek alkalmazási lehetőségei egy IT vállalat tehetségprogramjaiban 2015
175. Bálint Tamás Egy közigazgatási szervezet átfogó kompetencia vizsgálatának folyamata 2015
176. Földi Miklós Dániel Munkamarketing - Az élményalapú munkavégzés (WX - Work Experience) 2015
177. Hernek Mónika Önkéntes tréner-kiválasztási folyamat kidolgozása non-profit szervezet számára. A folyamat pilotja és fejlesztésének lehetőségei. 2015
178. Holl Zsófia Teljesítményértékelési rendszer vizsgálata és fejlesztése egy multinacionális vállalatnál 2015
179. Kappel Katalin Megváltozott munkaképességű személyek nyílt munkaerő-piaci integrációjának pszichológiai támogatása 2015
180. Lacza-Brázay Bernadett Fejlesztő tréningek során tapasztalható ellenállás megjelenési formái és kezelésének lehetőségei 2015
181. Makra Emese Erőforrás-gazdálkodás tréning hatásának vizsgálata szűk tartományú személyiségdimenziók mentén 2015
182. Nánai Katalin Controller-Pilot Data Link Communications integrációjának humán faktor szempontú elemzése a HungaroControlnál 2015
183. Pató Irina Szervezetfejlesztés a Magyar Pszichológiai Társaság Hon- és Rendvédelmi Tagozatánál 2015
184. Rapp Zsuzsanna Tímea Az ügyfélmenedzseri munkakör kiválasztási folyamatának továbbfejlesztése, a kompetencia alapú kiválasztás lehetőségeinek feltárása, kidolgozása egy magyar tulajdonú középvállalatnál. 2015
174. Szabó Tamás Stressz menedzsment program tapasztalatai és továbbfejlesztési lehetőségei egy szolgáltató multinacionális vállalatnál 2015
185. Tislér Veronika Rogersi személyiségelméletre épülő encounter modell kidolgozása fiatal vezetők számára 2015
186. Bödey-Horváth Zsófia MBTI alapú vezetőfejlesztő program gyakorlati tapasztalatai, buktatói és továbbfejlesztési lehetőségei egy szolgáltató cégnél 2016