|
Dr.
Mérõ László által oktatott tárgyak
a munka- és szervezetpszichológiai szakképzés keretén belül:
Dr. Mérő
László életrajza:
1964
és 1968 között Budapesti Berzsenyi Gimnázium
speciális matematika tagozatára jártam.
1968-ban a X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián
Moszkvában III. díjat nyertem. 1974-ben végeztem
az ELTE matematikus szakán. Az egyetemen halmazelmélettel
és topológiával foglalkoztam, e témákban
írt TDK-dolgozatom az országos TDK-konferencián
II. díjat kapott.
1974-tol 1984-ig az MTA Számítástechnikai
és Automatizálási Kutató Intézetében
dolgoztam, 1980-tól tudományos fomunkatársként.
1979-ben megvédtem "Kontúrkeresés
zajos digitalizált képekben" címu
értekezésemet, és ezzel megszereztem
a muszaki tudományok kandidátusa fokozatot.
Fo kutatási területem a képfeldolgozás,
majd egyre inkább a mesterséges intelligencia
egyéb irányai voltak. Ez idobol legjelentosebb
teljesítményemnek a heurisztikus kereso eljárások
területén elért eredményeimet tartom,
amelyekrol írt publikációim a szakma
legismertebb nemzetközi lapjaiban jelentek meg (Artificial
Intelligence, IEEE Transactions on Pattern Analysis and Machine
Intelligence, Computers and Artificial Intelligence, Journal
of Electro-Technology, stb).
Az MTA SzTAKI munkatársaként több alkalommal
tartottam speciálkollégiumokat a BME, illetve
az ELTE programozó matematikus hallgatói számára.
1984 óta az ELTE Kísérleti Pszichológiai
Tanszékén dolgozom egyetemi docensként.
Az elmúlt 17 évben a következo tárgyakból
tartottam kurzusokat pszichológia szakos hallgatók
számára: Matematikai statisztika I-II, Többváltozós
matematikai statisztika, Módszertan, Pszichometria,
Gondolkodási stratégiák, Játékelmélet,
Mesterséges intelligencia, Gazdaságpszichológia,
Logika és intuíció, valamint az 1999/2000-es
tanévben TTK-s tanárszakos hallgatók
számára Pszichológia I-II.. Kollégiumaimat
rendszeresen látogatják nem pszichológia
szakos (egyéb bölcsész, programozó
matematikus, fizikus, sot a BME-rol, ill. a SOTE-ról
áthallgató) hallgatók is. 1987-ben jelent
meg A pszichológiai skálázás matematikai
alapjai címu egyetemi jegyzetem, amelyet máig
is használnak az oktatásban. Hamarosan megjelenik
a gazdaságpszichológia alapjairól írott,
a témájú kurzusaimat összefoglaló
hosszabb tankönyvfejezetem a Hunyady Gy. által
szerkesztett Gazdaságpszichológia c. tankönyvben.
1984 óta több speciálkollégiumot
tartottam az ELTE TTK-n, a JATE-n, a BKE Vezetoképzo
Intézetében és a BME-n is, általában
gondolkodáspszichológiai témákról.
A Láthatatlan Kollégiumban több félévben
tutorként muködtem.
Kutatási érdeklodésem mesterséges
intelligencia felol egyre inkább az emberi gondolkodás
és döntéshozatal vizsgálata felé
fordult. Ezen a területen fobb tudományos eredményeimnek
a következoket tekintem: a Weber-Fechner törvény
és a Stevens-féle törvény közös
matematikai keretének megalkotása, a mesterséges
intelligencia és a természertes emberi gondolkodásmód
közötti alapveto különbségek feltérképezése,
illetve a kvázi-racionalitás fogalmának
megalkotása és ezzel kapcsolatban az emberi
intuitív-meditatív gondolkodásmódok
(például a transzlogika) néhány
mechanizmusának feltárása.
1989-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában
megjelent Észjárások. A racionális
gondolkodás korlátai és a mesterséges
intelligencia címu könyvem elsosorban az emberi
és a számítógépes gondolkodás
közötti alapveto különbségekrol
szól, és egy, azóta sokak által
egy új kognitív sémaelméletnek
tekintett gondolatkört ír le. Ez a könyv
1990-ben a World Scientific Kiadó kiadásában
Ways of Thinking címmel angolul is megjelent, majd
magyarul 1994-ben második, 1997-ben harmadik kiadásban
is. 1999-ben alaposan átdolgoztam a könyvet (lényegében
újraírtam), és ez a változat várhatóan
2002-ben angolul a Springer New York, németül
a Rowohlt Verlag kiadásában fog megjelenni.
1996-ban jelent meg Mindenki másképp egyforma.
A játékelmélet és a racionalitás
pszichológiája címu könyvem, amely
az ember kvázi-racionális gondolkodási
mechanizmusait és általában a racionalitás
természetét elemzi. A könyv a mufajához
(tudományos esszé) képest igen szokatlan
módon, a szükebb szakmai olvasóknál
jóval szélesebb közönség érdeklodését
is felkeltette, és három év alatt összesen
hat utánnyomása fogyott el.
A Mindenki másképp egyforma címû
könyvet 1998-ban németül a Birkhäuser
Verlag adta ki Optimal entschieden? cimmel, majd angolul a
Springer New York Moral Calculations címmel. 2000-ben
a Le Seuil kiadó gondozásában Les aléas
de la raison címmel franciául, a Dedalo kiadónál
pedig Calcoli morali címmel olaszul is megjelent. A
könyv spanyol és horvát nyelvû kiadásai
is várhatóan 2000-ben jelennek meg. A német
könyv 1999-ben a Wissenschaftsbuch des Jahres in Deutschland
(az év tudományos könyve Németországban)
verseny zsürije második díjjal tüntette
ki. A német könyvet ezután átvette
a Rowohlt Verlag is, és Die Logik der Unvernunft címmel
jelent meg 2000-ben a Ro-ro-ro sorozatában.
1998-tól Széchenyi Professzori ösztöndíjban
részesülök.
1999-ben az IBM T.J.Watson Research Centerjének meghívására
elõadásokat tartottam, amelyek az intézet
kutatói között komoly érdeklõdést
keltettek. Az ottani kollégákkal való
beszélgetések során világossá
vált, hogy a transzlogika területén elért
eredményeink a számítógépes
humán interfész tervezés területén
is relevánsak. A következõ években
ezen a területen is szeretnék kutatásokat
folytatni.
2000-ben sikerrel lezajlott a habilitációs eljárásom
a Pszichológia tudományágban.
1987-ben alapítottam és azóta vezetek
egy számítógépes játékokat
gyártó szoftvercéget, amely eddig összesen
több mint 10 játékot készített
amerikai, nyugat-európai és japán piacra
a Sega of America, a Hasbro Interactive, a Nokia és
az Ericsson megrendelésére. A Phone2Play jelenleg
mobiltelefonos játékok készítésével
foglalkozik.
|