|
A gerinc tehermentesítése
Az ágyban fekvés és az alvás
a pihenés mellett jelentõs megterhelést tud kifejteni
a gerincre, ha nem ügyelünk egy pár alpvetõ mozzanatra.
- Ne aludjunk hason fekve
Az éjszakai alvás közben a szervezetnek
regenérálódnia és pihennie kell. Az egész
napi folyamatos terhelés során a hátnak is szüksége
van erre. A pihenés elõször is tehermentesítést
jelent, a gerincre, acsigolyák ízületeire és
a porckorongokra nehezedõ nyomáas lehetõség
szerinti csökkentését. Tudományos vizsgálatok
bizonyították, hogy a gerinc terhelése akkor a
legkisebb, ha lépcsõhöz hasonló pózban
fekszünk. A legnagyobb terhelés pedig az, ha teljesen kinyújtózott
állapotban fekszünk. A hason fekvéssel a gerinc elõboltosulását
fokozzuk és ezzel növeljük a terhelését.
- Ne ugorjunk ki az ágyból
Az ágyból ki kell gurulni oldalra
fordulva a karokra támaszkodva. A porckorongok terhelése
éjszaka lényegesen kiesbb mint napközben. Folyadékot
szívnak magukba és ezáltal megnõ a térfogatuk.
A porckorongnak ez a növekedése magyarázza, hogy
az ember reggelente néhány milliméterrel magasabb,
mint este. A porckorongok méretváltozása pedig
a hát érzékeny mechanikájának megváltozását
eredményezi. Biztosítsunk kellõ idõt a hátnak,
hogy legyen ideje alkalmazkodni az éjszakai és nappali
ritmus váltakozásához
- Alvás embrió pózban
Az anyaméhben eltöltött 9 hónap
alatt megszokott testhelyzet tekinthetõ a gerinc szempontjából
a legideálisabbnak. Ebben az ún. embriópózban
a gerinc alsó görbülete teljesen kiegyenlítõdik,
de a háti és a nyaki gerinc természetes görbületei
megtartottak.
|